Elgondolkodtató

Tárgy: Elgondolkodtató Hétf. 11 Aug. 2008 - 0:29

Elgondolkodtató...

Tárgy: Re: Elgondolkodtató Hétf. 11 Aug. 2008 - 21:49

Önmagam vagyok - a saját életemet élem! Valóban igaz ez, vagy az egész életünk abból áll, hogy másoknak megfeleljünk?

A saját életemet élem

Időnk nagy részét azzal töltjük, hogy alkalmazkodunk, teljesítjük feladatainkat, kötelezettségeinket, azt tesszük, amit várnak tőlünk, jelentse az akár azt, hogy jó szülők vagyunk, hogy reggel elvégezzük a házimunkát, rendszeresen látogatjuk szüleinket, vagy naponta reggel kilenctől délután ötig dolgozunk. A rutin nem rossz dolog, míg kényszerzubbonnyá nem válik!

Tovább hajt bennünket a belső hang, megmondja, hogy ezt, vagy azt kellene tennünk, és mi nem állunk le vitázni: egyszerűen csak megtesszük.

Vannak olyan idők, amikor valóban alkalmazkodnunk kell, és el kell végeznünk az aktuális munkát, még akkor is, ha szívünk szerint inkább valami mást tennénk. Olykor azonban érdemes megállni egy pillanatra, és feltenni a kérdést, vajon fejünkben kinek a hangja mondja meg, hogy bizonyos dolgokat milyen módon végezzünk.

- Egyik szülőnk hangja a múltból? – Egy tanáré? – Volt férjünké? – Vagy jelenlegi házastársunké?

- Tényleg ezt akarjuk?

- Hol van a mi hangunk mindebben? – Vajon az mit mond?

Nem azt akarom javasolni, hogy legyünk felelőtlenek. S persze azt sem, hogy átgázoljunk mások érzelmein vagy érzékeny pontjain.

Ám én ülök saját életem kormánya mögött, és semmi szín alatt át nem adnám senki másnak ezt a helyet. Csak egyszer élhetjük át a mai napot. Tőlünk függ, hogy olyan nappá tesszük-e, ami számít.

Ha arra vesztegetjük az időnket, hogy olyanná próbálunk válni amilyennek mások szeretnének látni bennünket, hogy azt tegyük, amit mások várnak tőlünk, végül gyakran senkinek sem okozunk örömet, és csak pazaroljuk drága időnket, amikor jól is érezhettük volna magunkat, és olyan dolgokat tehettünk volna meg, amik boldoggá tesznek bennünket. És miközben olyan életet próbálunk élni, amilyet valaki más szerint kellene élnünk megrövidítjük azokat, akik olyannak szeretnek bennünket, amilyenek valójában vagyunk. Olcsó papírmasékká válunk, azt tesszük, amit mondanak, és elveszítjük azokat a jellemvonásainkat, melyeket mások vonzónak találnak bennünk.

Természetesen kikérhetjük mások véleményét, és hallgathatunk a tanácsra, de a végső döntést nekünk magunknak kell meghoznunk. Az, hogy saját belső bölcsességünkre hallgatunk, nem óv meg attól, hogy időről időre megtegyük azt, ami esetleg rossz döntésnek látszik – de azokból a dolgokból is tanulhatunk, melyek látszólag „balul ütnek ki”. Mindenki másnál jobban tudod, saját életed szempontjából mi a legjobb. Sőt neked, és csakis neked kell együtt élned döntéseid következményeivel. Jó, ha tudatában vagy, hogy minden döntésünknek megvannak a következményei. Ha van valami, amit nagyon meg szeretnél tenni, hallgass magadra, vizsgáld felül saját lényedhez hű hozzáállással, és ha úgy érzed, hogy helyes, akkor tedd meg! Ha figyelsz rá, belső hangod meg fogja mondani, hogy pontosan mi a helyes.

Ha tehát úgy érzed, hogy nevetni és játszani, futkosni akarsz, vagy a holdfényben üldögélni, kinn állni a zivatarban villámokat szóró vihar közepette, hogy száguldozni akarsz vagy éppen lassan bandukolni, akkor a törvény és a józan ész keretei között tedd meg!

(forrás: dr. Brenda Davies)

Tárgy: Re: Elgondolkodtató Hétf. 11 Aug. 2008 - 21:51

Hiába tud jósolni az ember nem csak másoknak, hanem magának is, sajnos a problémákat, fájdalmakat, tragédiákat, mi sem kerülhetjük el!

Sőt nagyon érdekes az a tapasztalatom, hogy van olyan tragédia, amit biztosan érzem, hogy nem véletlenül, az univerzum nem akarja, hogy megtudjam!

Ilyen volt édesanyám rákbetegsége!

Még nem tudtam, hogy édesanyám beteg, amikor elkezdtem szinte napi szinten kártyát vetni (Ezt sem szabad, a későbbiekben, majd elmondom, hogy miért nem.)
Magánéleti válságban voltam és önző módon a saját jövendő sorsommal voltam elfoglalva.

Mentségemre legyen mondva pár hónapja váltam el, de akkor már évek óta egyedül neveltem az akkor még icike-picike gyermekemet.
S ilyenkor bizony leértékelődik az ember önbizalma elég rendesen, nem is beszélve arról, hogy a társadalom, elég sokféleképpen rÚg is rajtunk egyet!

Kijött a kártyán a betegség az édesanyámra, nem sokkal később, azt is megtudtuk, hogy sajnos az egyik legrettegettebb betegség a RÁK!

A méhnyakrákot ma már 90 %-ban gyógyítani tudják, ha időben észre veszik.

Édesanyámnál időben észrevették, de sajnos nem került olyan orvosok kezébe, akiket érdekelt volna, hogy az a középkorú rákbeteg asszony ember és élni szeretne, hogy valakinek az édesanyja és egy ici-pici fiúcskának a legbiztosabb támasza!
Ezzel azt hiszem mindent elmondtam.

A nővérem is ugyan ebben a betegségben szenvedett évekkel előbb és, hogy mennyire gyógyítható ez a betegség, és hogy az emberi test milyen csodálatosan képes a regenerálódásra, el kell azt mondanom, hogy meggyógyult a betegségből és pár évre rá csonkkolt méhhel is egészséges fiúgyermeknek adott életet, aki már maga is boldog édesapa, a nővérem pedig büszke nagymama!

Nem egy kollégám szenvedett édesanyám diagnosztizált betegsége előtt már a ráknak sokkal súlyosabb formájában és túl élték, szintén van közöttük olyan, aki elötte valamilyen okból nem tudott gyermeket nemzeni, de a gyógyulása után jó pár évvel, Ő is büszke édesapa lett!

S be kell valannom, voltak olyanok is akik már nincsenek közöttünk.

Ígyhát az az igazság, hogy édesanyámmal kapcsolatban rendkívül bizakodó voltam!
Bizonyos egészségi problémák miatt tudtuk, hogy itt nem lesz boldog végkifejlet, de azért jó pár évig reméltem, hogy szerethetjük egymást.

Sajnos a sors könyvében nem ez volt megírva, de amiért mindezt elmesélem, kártyavetés szempontjából annak az érdekessége, hogy hiába vetettem, kártyát a kártya egészen édesanyám halála elötti estéig nem mutatta meg a tragédiát!

A betegséget végig jelezte, azt is, hogy valóban komoly betegségről van szó, de édesanyám a betegsége legvégső stádiumáig nagyon életerős, és élni akaró, az életéért mindenre képes asszony volt, de a kártya már csak a legvégén, és nem az én kezemben mutatta ki a szomorú valóságot.

Édesanyám szobatársa egy színtén beteg hölgy vetett nekem kártyát és az Ő kezében félreérthetetlenül kiolvashattuk a tragédiát!

Mai napig vallom, hogy nem volt ez véletlen!

Ugyanis a sorsunkat mi írjuk tovább, pontosan ezért mi is vagyunk érte a felelősek!

Mindaddig, amíg volt esély, addig remény is volt.
Ha én akkor nem bankban dolgozom és nem reggel héttől éjjel fél 12-ig vagyok bent, de este 10-ig rendszeresen, ha az édesapám, és a 4 gyermeke nem nyugszik olyan könnyen bele, hogy az édesanyánk jól van, és futunk tovább, hogy jó állásunk, pénzünk legyen, ha mindent megteszünk azért, hogy emberséges, és emberszerető, a betegeken nem csak segíteni tudó, hanem akaró orvos kezébe jut

sokkal tovább szerethettük volna!
S amíg mind eme lehetőség fennállt, a tragédia sem volt még olyan közel!

Ugyan a kártya egy játék, de ha komolyan szól hozzánk és fontos dolgot mond, oda kell figyelnünk!

A végére tanulságként még elmondanám, milyen lojális a magyar társadalom a rágbetegek hozzátartozóival:

Mivel két hónapon keresztül ápoltam éjjel-nappal az édesanyámat bent a kórházban,(Köszönet érte azoknak az orvosoknak, akik ezt lehetővé tették számomra!) egyedül álló anyaként egy 4 éves kisgyermekkel, ELBOCSÁJTOTTAK a munkahelyemről!

Annyi időt adott csak a fiókigazgató, mikor bementem hozzá, hogy elmondjam miért nem tudok dolgozni menni, amíg a csizmáját lehúzta.

Azt hiszem ezek után mindenki megérti, hogy miért nem volt mondanivalóm a számára!

S ezek után is hírdetem a megbocsájtás szükségességét, mert a súlyos teher alól a mi lelkünk felszabadul.

Nem hajszoljuk bele magunkat súlyosabbnál súlyosabb betegségekbe, akik pedig megbántottak, azok fel sem fogják mit tettek velünk, sőt így tartják helyesnek. Nekik nincs mázsás kő a lelkükön és éppen ezért nehezebben is betegszenek meg!

Tárgy: Re: Elgondolkodtató Hétf. 11 Aug. 2008 - 21:53

Egy másik történet:

Mint minden édesanya, amikor gyermekem megszületett, tele voltam félelemmel teli várakozással és én is szentül megfogadtam, hogy igyekszem jó anyja lenni a gyermekemnek és természetesen nem fogom elkövetni azokat a hibákat, amelyeket a szüleink elkövetnek, vagy amelyeket más szülöktől látunk! )

Hú, de könnyű ezt akkor elképzelni, de az élet különös fricskákat tud ám produkálni, s bármennyire szeretnénk bizony mi is elkövethetünk kisebb-nagyobb hibákat.

Az én egyszem gyermekem felnőtt, vagyis Ő úgy gondolta (én meg nem, miáltal én szerinte és ezt határozottan ki is jelentette, egy őskőkorból ittmaradt dinoszaurusz vagyok.) és úgy gondolta eljött az ideje, hogy kipróbálja milyen az, ha a másik szülőnél, ebben az esetben az édesapjánál él tovább.

Az édesanyám 16 évvel ezelőtt megtanított rá és jól az eszembe véste, hogy ez minden gyermekét egyedül nevelő szülőnél előbb-utóbb be fog következni és ilyenkor kell nagyon okosan viselkedni!

Ez az elválás sajnos nem ment zökkenő mentesen! Sőt nagyon fájdalmasan.
Így az ember, amikor azok a bizonyos sebek fájnak nem igazán tudja, mi is lenne az a nagyon okos viselkedés.

Illetve dehogy nem mindenki tudja, mert a földön kivétel nélkül mindenkinek van egy szellemi vezetője, aki ilyenkor segít, de meghalljuk-e ezt a hangot, vagy elnyomjuk magunkban?

Mit szépítsem a dolgot telve voltam mélységes kétségbeeséssel, s ekkor mivel itt is el kell, hogy mondjam, a szervek, akik ilyenkor segítségére lehetnének egy édesanyának nem állnak éppen a helyzet magaslatán!

Tisztelet a kivételnek, de akiről azt hihetnénk, hogy napi szinten rálátáas van az ilyen ügyekre bizony kiderül, hogy inkább annak hisznek, akinek ügyesebb a meséje és nem annak aki az igazat mondja!

Ígyhát legvégső kétségbeesésemben ismét a kártyához fordultam.

Itt most nagyon fontos dolgot kell elmondanom, ami minden esetben és mindenkor érvényes:

A KÁRTYA SOHASEM FOGJA SENKINEK MEGMONDANI, HOGY MIT TEGYEN!
NEM AD VÉGSŐ MEGOLDÁST A PROBLÉMÁINKRA!

Hát akkor mit tesz?

a kártya segít a múlt és a jelen figyelembevételével irányt mutatni a jövőre vonatkozóan és ilyen módon válhat a sors feltárásának eszközévé,
feltérképezi azt az életet, amelyet éppen akkor élünk, ily módon egy "tükröt" tart elénk. Ezért nagyon értékes és hatékony eszköze az önismeretnek!

Megmutat egy lehetséges jövőt, amely akkor következik be, ha folytatjuk azt az utat amelyen éppen járunk és arról nem térünk le!

Az Úr megajándékozta az emberiséget a SZABAD AKARAT, és a teremtés hatalmával!
De ezzel együtt jár a felelősség is!

Ez a lehetséges jövő lehet jó-és rossz is rám nézve.
S a ma élő ember elég intelligens ahhoz, hogy tudni és irányítani akarja a jövőjét!

Én döntöm el hogyan folytatom tovább az utamat és így egyetlen apró lépéssel átírhatom a jövőmet is!
Jóvá tehetem a rosszat, vagy mégjobban elronthatom azt!

Térjünk vissza a történetemhez:

A következő tanácsot adta a kártya:

Kiemelte azt a tényt, hogy nagyon súlyos döntés előtt áltam.
(Hát ezzel nem sokat segített, ezt idáig én is tudtam.) De itt jött a kártya tanácsa, amelyet meg kellett értenem:

Még nem tudni pontosan, hogy értelmi vagy érzelmi síkon fog eldőlni a kérdés. Hogy a gyermekem (Neki kellett ugyanis választani) a választásnál az eszére hallgat majd vagy a szívére.

De lesz egy segítő, aki vagy támogatni fogja a döntésében vagy beleszól majd abba,

s bárhogy is szól majd ez a döntés, mindannyiunk számára egy teljesen új kezdetet, jövőt jelent.

Azt tudtam, hogy a bőrömből kibújni úgysem tudok, azt nyújtom amit eddig is, szeretet és törődést. A többi már nem tőlem függ.
A gyermekemnek el kell hát döntenie mi az ami a mostani élethelyzetében, ebben a pillanatban neki a legtöbbet jelent. A szeretet vagy egyéb más előnyök.
S bármi legyen is a döntése, nekem azt el kell fogadnom.
Bár reménykedtem, hogy az a bizonyos segítő, mellettem áll majd.

De kétségek között maradtam, hát tovább faggattam a kártyát, szerettem volna tudni, hogy ha a gyermekem nem engem választ, amire megvan minden esély, hogyan alakul majd a további sorsa?

Természetesen a további lapok sem mondták meg, hogyan végződik a történetem,de a következőt igen!

A szeretet mindennél többet ér és elhozza gyermekem számára azt az életet, amelyet valóban élni szeretne, s megtalálja a helyét az életben, s idővel felismeri majd a számára sikert hozó lehetőségeket is!

A végkifejlet még várat magára, de az a tudat, hogy a döntését, bármelyikünk is legyen az siker koronázza, és nem veszik el az utcán, sodorják el a bandák ez a számomra igen nagy megkönnyebbülést jelent!

(Köszönöm Ancsának, a segítséget!)

Tárgy: Re: Elgondolkodtató Hétf. 11 Aug. 2008 - 21:54

Egy nagyon kedves Barátném gondolatai:

Dr. Brenda Davies-nek tökéletesen igaza van. Érdekes volt olvasni - így utólag. Hisz épp ebben a cipóben jártam én is, mint oly sokan. Nem a saját életemet éltem, hanem azt, amit elvártak tőlem. Most viszont ÉLEK és bátran állítom: érdemes! Ha csak ez az egy életünk van, akkor hogyan is pocsékolhatnánk el?! Ha pedig sok-sok élet van már mögöttünk és előttünk, akkor muszáj tanulnunk a hibáinkból, nem? Erre a tapasztalatra, erre az életre, ezekre az élményekre és tudásra van épp most, épp itt szükségünk. Igen, vannak kötelességeink. Leginkább a gyermekeink és a szüleink felé. De igenis saját magunk felé is van kötelességünk: a legfontosabb, hogy megéljük a ránk kiszabott élet minden napját, óráját, percét - nem pedig elpocsékoljuk.

A paraszt és a csacsi

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan
bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, mit tehetne. Végül úgy
döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem
éri meg kihúzni az öreg szamarat.
Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek.
Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár
megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki
csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba.
Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami
csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb
mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra,
lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a
szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!
Az élet mindenfajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás
trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést.
Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából
van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet
feljebb!

Elgondolkodtató 848971

eva77 írta:: A paraszt és a csacsi

Egy nap a paraszt szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan
bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni, mit tehetne. Végül úgy
döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem
éri meg kihúzni az öreg szamarat.
Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek.
Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár
megértette, mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki
csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba.
Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami
csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb
mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra,
lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a
szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált!
Az élet mindenfajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás
trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést.
Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából
van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet
feljebb!

Kedves eva77!

Ez a tanmese elvarázsolt Elgondolkodtató 154695

teljesen! Köszönjük! Hihetetlenül pozitív és mély gondolatok. Elgondolkodtató 65817

A barátnőmnek felolvastam - épp a tökéletes pillanatban. Szóval egy újabb embernek segített pozitívan gondolkodni a kellő időben. Persze a pozitív gondolatokhoz sosincs nem megfelelő időpont Elgondolkodtató 65817

. Nekem elhihetitek: nincs ennél jobb immunerősítő, alak- és gondolkodás-formáló, lelki egyensúlyt és belső harmóniát teremtő kúra, gyakorlat vagy csodaszer ... Elgondolkodtató 26358

Ma egy végtelenül kedves hölgynek próbáltam válaszolni a hozzám írt köszönő soraira, s nem tehetek róla, de elkalandoztak a gondolataim. Volt közöttük egy amely különösen foglalkoztat mostanába, sokat gondolkodom rajta.

Lidike utólagos engedelmével idéznék a levélből és kiemelem azt a gondolatsort, amely mostanában a gondolataimat lefoglalja. Nagyon boldoggá tenne, ha más is megosztaná velem a gondolatait!

Nem vagyunk egyformák. Van akinek az élet sok vidám, csodás dolgokat tartogat, olyan szépségeket, amelyek egyetlen percéért is érdemes volt megszületni.

De sokan vagyunk olyanok, akiknek a legkisebb boldogságért is küzdeni kell.

Sokszor azt hisszük kilátástalan harcot vívunk, s amikor a legnagyobb szükségünk van rá nincs mellettünk senki aki csak egy jó szót is szólna hozzánk.

S ilyenkor kell észrevenni minden apró kis csodát ami az életben csak megadatik a számunkra. S ezeket az apró kis csodákat a legnehezebb észrevenni.

Mert hajlamosak vagyunk inkább arra hallgatni, aki állandóan bánt, kritizál minket és nem vesszük észre magunk körül azt az egyetlen embert, akinek mi jelentünk minden szépet és jót, és nem akarjuk meghallani halk kedves szavát, mert könnyebb a lelkünknek, ha fáj.

S sokszor hagyjuk magunkat mások által bántani. Még azt is megtanuljuk, hogy más hibáiért, gonosz cselekedeteiért magunkat hibáztassuk. Mert meg vagyunk győződve arról, hogy mi csak ezt érdemeljük! Sikeresen belénk nevelték! És teljesen magunkba fordulunk.

E miatt aztán eszünkbe sem jut, hogy az az ember aki mindezt belénk nevelte, azt az embert sem nevelték másként. Arra tanított meg minket amire őt is tanították!

Nagyon sok szülő képtelen szeretetet adni gyermekének, mert ő sem kapott szeretetet a szüleitől.

Ennek a gyermeknek mindig borzasztóan fáj majd a szeretet hiánya, s nagyon nehéz lesz megtanulnia, hogyan adjon szeretetet. Ha nem lesz senki aki ebben segítsen neki, akkor egy állandó félelemben és szorongásban élő emberré válik.

De van egy csodálatos ajándék, ami csak a miénk és ez a szabad akarat!

Eldönthetjük, hogy tovább hordozzuk a keresztünket és az élet szenvedés marad a számunkra,

vagy felismerjük azt a nagy igazságot, hogy senki más nem segíthet rajtunk igazán csak és kizárólag saját magunk!

S amikor elhatározzuk, hogy ezentúl nem hagyjuk sodortatni magunkat az árral, hanem mi irányítjuk az életünket, meg is fog változni az életünk! Legyen az bármilyen apró kis változás, de a mi számunkra az már igazi győzelem lesz.

Mint mikor a kisgyermek járni tanul, így kell magunknak is felépíteni az életünket lépésről-lépésre...

s ebben segíthet nekünk a Hit. A Hinnünk kell önmagunkban, hogy képesek vagyunk változtatni a sorsunkon.

Hinnünk kell, hogy méltóak vagyunk a szeretetre, amelyet nem csak adni kell, hanem azt is meg kell tanulnunk, hogyan fogadjuk el azt.

S ami a legfontosabb Hinnünk kell egy mindennél nagyobb és végtelen szeretetben.

Hinnünk kell, hogy soha sem vagyunk egyedül még a legnehebb óráinkban sem.

Ebben a végtelenül eldurvúlt elembertelened világban a legnehezebb felismerni azt a végtelen isteni szeretetet, amely szüntelenül körülvesz minket.

Eltávozott szeretteink és őrangyalaink mindenkor ott állnak mellettünk és csak arra várnak, hogy segíthessenek nekünk. Nem kell mást tennünk csak a segítségüket kérni, s ők boldogan segítenek majd!

Bátran fogadd al a segítségüket!

Elgondolkodtató Nov0119

Látod mennyi szépség és szeretet van egyetlen virágban?

Te magad is egy ilyen virág vagy!

Szeretettel: Yvain

Tárgy: Re: Elgondolkodtató Vas. 23 Nov. 2008 - 22:00

Csoóri Sándor vallotta, hogy:

“Gondolkodom, tehát vagyok!”

Én pedig általában álmatlan vagyok. Valamiért sokszor elkerül az álom, és ilyenkor beindulnak azok a bizonyos kis agytekervényeim, amelyeknek inkább pihenniük kellene.
Ahogy egyre idősebb leszek, egy kicsivel valóban bölcsebbé is válok. Sosem tartottam szerencsés embernek magam, sőt, mindig úgy éreztem, hogy a sors direkt állít egyre nehezebb akadályokat az utamba, 3 évtizeden keresztül azt kérdezgettem kétségbe esetten, hogy: - Miért pont én? Ma már inkább azt kérdezem magamtól: - Mit kell ezzel kapcsolatban megtanulnom? Illetve arra igyekszem rájönni, hogy előző életeim során, mert, hogy sok volt abban egészen biztosan meg vagyok győződve: - Milyen hibát követtem el, - kit bánthattam meg és mivel? De az sem ritka, hogy szeretteim, barátaim, vagy ha sajnos előfordul haragosaimmal való kapcsolatomon gondolkodva azt mérlegelem, hogy az illető milyen kapcsolatban állhatott velem, előző életemben? Kedves olvasó, aki most kételkedve olvasod soraimat és: - Ennyi sületlenséget! – felkiáltással már tovább is mennél, hogy „értelmesebb, normálisabb” emberek naplóját olvasd inkább, mint az enyémet, figyeld csak meg, ha nézeteltérésed támad valakivel, vagy kedves ismerőssel találkozol – ha elgondolkodsz azon, ami éppen történik, vagy azon mi történt elötte- és utána veled, nagyon könnyen észrevehető, hogy soha senkivel nem találkozunk egyszerűen csak véletlenül. A legapróbb történetnek is van egy megelőző története, ok-és okozatokból megéléséből és az akadályok leküzdéséből áll az egész életünk.

Azt is megtanultam a hosszú évek során, hogy egyetlen számla sem marad kifizetetlenül. És ez cseppet sem közhely, mint ahogy nagyon sokan hiszik. Egészen kis gyermekkorom óta figyelem, hogy bizonyos tetteinkért szinte azonnal megkapjuk a jutalmat vagy a büntetést, de előfordult, hogy sokkal hosszabb idő is eltelt, mire szembesültem a következményekkel. Azóta hiszem és tudom, hogy nem vagyunk teljesen egyedül hagyva a mindennapi harcainkkal szemben, amióta nem csak szenvedő alanya lehetek, az emberi irigységnek, gonoszságnak, hanem a gondviselés azt is elrendezi számomra, hogy ott lehessek, amikor az, aki megbántott, megkapja a büntetését! Nem egyszer álltam döbbent csendben, akkor, amikor egy nézeteltérést követően, valami olyan eset történt, amiből én azonnal tudtam, hogy ez a büntetés csakis azért érte az illetőt, mert rosszat tett! Nem azért történt, mert ENGEM bántott meg, hanem azért, mert valakivel, aki nem érdemelte meg rossz dolgot tett! A gondviselés számára mindenki egyforma. A jutalmat és a „büntetést” mindenki egyformán megkapja, és ahhoz mérten, amilyen súllyal jót vagy rosszat tettünk, csak ki előbb, ki később! Ma már azt is tudom, hogy amikor büntetésről beszélünk, az nem kifejezetten „büntetés”, mint ahogy abban a pillanatban érzem, hanem LECKE. És sokszor bizony embert próbálóan nehéz, olykor tragikus lecke valami olyan dologért, amelyet figyelmen kívül hagytunk, vagy, mert nem voltunk hajlandóak megtanulni! Ezután még hosszú évekig nem foglalkoztam okkult dolgokkal, de már tudtam és láttam, hogy nem vagyok elhagyatva. De azt is éreznem kellett, hogy figyelnek, és mérlegre teszik minden tettemet. Ez most nagyon félelmetesen hangzott.
Van egy bíró, aki mindig ott van mindenhol, és látja minden cselekedetemet. Hihetetlenül félelmetes, elrémisztő gondolat és mégsem. Ez a döntő bíró a fejünk felett nem olyan félelmetes és könyörtelen, mint ahogy azt, így első hallásra gondoljuk. Nem ül a nagyfőnöki bőr fotelben, és sátáni kacajjal dörzsölgeti össze két tenyerét miközben én egyik hibát követem el a másik után, hanem bölcsen és hatalmas szeretettel terelgeti az életünket. Lehat, hogy egy hibámért azonnal megkapom a büntetésem, s ez azért van, hogy észre vegyem, rossz irányba haladok, s lehet, hogy egy másikért talán soha sem, mert közben tanulok a hibáimból és nincs rá szükség, hogy a fejem felett állandó villámok cikázzanak.

- Mások miért nem kapják meg?!

Lehet, hogy nem azonos súllyal, de ők is megkapják, csak annyira konok, sokszor erőszakos, eldurvult, gonosz emberek, annyira elvakulttá teszi Őket saját önzőségük, hogy nem veszik ezt észre.
Gyermekem édesapját, amikor megismertem, egy nagyon kedves igyekvő fiatal fiú volt. Rendkívül kedves tudott lenni és, aki szerette, vagy akit Ő szeretett annak kedvéért lehozta volna a csillagokat is az égről, de a földi csillagokkal mindenképpen megpróbálkozott. Teljesen elvarázsolt. Végre engem is szeret valaki, és én is szerethetek valakit. És mámorító érzés volt szeretve lenni, és szeretni. Amikor érzed, hogy a másik öröme vagy bánata sokkal fontosabb számodra a saját érzéseidnél. Csodálatos érzés! De nincs annál rosszabb, amikor arra ébredünk rá, hogy ebből tulajdonképpen semmi sem igaz. Szerelmünk nem minket szeret igazán, nem mi vagyunk számára fontosak, hanem saját maga! Addig tart a mindent elsöprő nagy szeretete, amíg feltétel nélkül imádjuk, amíg minden jó, amit tesz és semmit sem kritizálunk, és amíg nincs nála fontosabb ember a számunkra. Ha ebből csak egy dolog megváltozik, az Ő szeretete is megváltozik. Egyik pillanatról a másikra kihűl, és arra ébredünk, hogy olyan emberrel kötöttük össze az életünket és vele a sorsunkat, aki állandóan azt figyeli, ki akar neki ártani, kritika nem érheti, mert a legkisebb nézeteltérést is azonnal megtorolja. A legkisebb félreértés mögött is hatalmas ártó szándékot sejt és tízszer akkora rohammal tiporja el áldozatát, mint amekkora a probléma lenne.
Az ilyen ember állandóan veszélyeztetve érzi magát, szüntelenül támad és védekezik is egyben. Ha rosszat tesz valakivel szemben és a gondviselés, vagy nevezzük sorsnak, megleckézteti, abból Ő soha nem tanul. A tanulság, amit azonnal kész levonni, hogy megint támadás érte! Azonnal meg kell védenie a magát, és ennek érdekében, azonnal el is tapossa a vélt ellenfelet. Az eszközökben nem válogat. „… A cél szentesíti az eszközt!…” A megtorlás elsöprő erejűnek kell lennie.

Amíg maga körül forog és vagdalkozik, tönkre téve, elpusztítva maga körül a szeretetet, két dolgot nem vesz észre: - Az első, hogy mindenki mást is tönkre tesz maga körül.
- A második pedig az, hogy egyúttal saját magát is tönkre teszi! Megakadályozva ezzel önmagát abban, hogy valaha is boldog legyen!
De ezért soha nem Ő a hibás, hanem mindenki más. Egész életében mást okolt a saját hibáiért és a mai napig is úgy érzi, hogy a világ esküdött össze ellene. Pedig szinte csak olyan emberek vették körül, akiknek szüksége lett volna az Ő szeretetére, és mindent megadtak volna annak a szeretetnek egy cseppjéért is. De az emberi szeretetet nem lehet engedékenységgel, önhittséggel és arroganciával pótolni.
Mindkét gyermeke életét tönkretette azzal, hogy elvette tőlük az édesanyai szeretetben vetett hitet, egyik gyermekétől még az édesanyját is, és mit adott cserébe? Csak bizonytalanságot, félelmet, folytonos hazugságot tudott nyújtani. Megfagy körülötte a levegő. Ha Amerikában született volna, ma már Oszkár díjas filmszínész. Kapaszkodik az anyagiakban! A siker és boldogság fokmérője nála a pénz. De, mint tudjuk a pénz is csak boldogabbá teheti az életet, de teljes boldogságot nem adhat, így csak látszat életet élhet, látszat boldogságban. Ő maga is tudja ezt, de túl makacs, ember ahhoz, hogy belássa tévedését és változtasson az életén, inkább továbbra is más embereken áll bosszút az elrontott életéért.
Avatatlan szem számára azonban kívülről ebből semmi sem látszik. Előfordulhat, hogy mások számára pont az ellenkezője látszik, Így fordulhat elő az, a tévhit, hogy vannak olyan emberek, akiket elkerülik az isteni igazságszolgáltatást.

Amióta ezoteriával is foglalkozhatom, olyan könyveket olvasok, amelyek nem hagynak nyugton, mint olvasót, és megdolgoztatnak, gondolkodásra késztetnek. És ez jó, mert, már nem csak a hétköznapi problémáimon gondolkodom, a mindennapi és lélekölő szürke taposómalmom foglya vagyok, hanem, ahogy viccesen mondani szoktuk “…a cserebogarak hallhatatlanságáról…” is. Olyan világban élünk, ahol ez már nem teljesen természetes és a legkisebb hálás lehetek a sorsnak. Hálás lehetek, mert jelenleg olyan helyzetben vagyok, hogy szeretnek, van lakásom, így tető a fejem felett, van mit ennem, és azt ehetek, amit szeretnék, és nincs a családomban senki sem, aki fázik.
S nagy elégedetlenségünkben elfelejtünk ilyen aprócseprő dolgokért is hálát adni.
A csapból víz helyett is az folyik, hogy X,Y színésznek- vagy színésznőnek gyermeke születik, és a közkultúra próbálja azt belénk hipnotizálni, hogy nincs is fontosabb kérdés a számukra, mint hogy rózsaszín vagy kék kis ruhákat vásároljanak, vagy milyen színűre legyen festve a leendő kis trónörökös szobája.

Ma már én is meglepődőm a rengeteg magamutogató sztárocskát elnézve azon, ha valóban komoly gondolkodású pár szólal meg, akiknek fontosabb a szeretet, a béke és a csend maguk körül, mint a fényképezőgépek és kamerák kattogása. Igaz Ők már rájöttek arra, hogy a csillogás csak hihetetlenül vonzó felszín, amiből Nekik már kijutott bőven, kiélvezték minden előnyét és az ezzel járó hátrányait is, és ami igazán fontos az életben az a Kis herceg szavaival élve: „…A szemnek láthatatlan!…”

Tárgy: Re: Elgondolkodtató Szer. 26 Nov. 2008 - 0:14

Az élet nem könnyű sétagalopp nekem sem. De hiszem, hogy semmi sem történik ok nélkül.Lehet, hogy most még nem értem a miérteket, de tudom, hogy csak erősnek kell lennem és hagyni, hogy a dolgok a saját medrükben follyanak, és egy napon majd megtalálom a válaszokat is.
Néha az ember úgy érzi, hogy nincs tovább, de aztán másnap felkel és teszi amit tennie kell. Ha elhagynánk magunkat, azzal ártanánk a legtöbbet.

Tárgy: Re: Elgondolkodtató Csüt. 27 Nov. 2008 - 3:50

Drága Aisha!

Szeretettel köszöntelek a fórumon és nagyon boldog vagyok, hogy itt is találkozhatunk!

Igen, igazad van. Nap, mint nap újra és újra felvesszük a nekünk odavetett kesztyűt és harcolunk tovább, mert a nyeremény a világ legszebb és legkedvesebb mosolya, attól aki MINDENT jelent a számunkra! S nincs boldogítóbb érzés, hogy mi is MINDENT jelentünk az Ő számára!

Ha teheted gyere vissza máskor is, szeretettel várlak!

Pihentető, szép álmokat kívánok!

Szeretettel: Yvain